A pályán és azon kívül is a Szent Mihály vezére kíván lenni Sanda Malesevic. Szerb középpályásunk szerint a vereségek után sem szabad csüggedni, meccsről meccsre kell haladni és koncentrálni, most hétvégén például le kell győzni a Diósgyőrt. A kapitány állítja, fiatal csapatunknak a középmezőnyben a helye, s később komolyabb célokat is ki lehet tűzni. Interjú!
Szerbiában, ahonnan származol, számos csapatsportág örvend rendkívüli népszerűségnek. Miért éppen a focit választottad, hogyan kezdődött a kapcsolatod a labdarúgással? Szerelem volt első látásra?
Focista családban nőttem fel, édesapám 18 évig félprofiként játszott, a bátyám is futballozott, az ő példájukat követtem. Az egyik kedvenc fotóm kétéves koromban készült rólam, már akkor labdát tartok a kezemben, mondhatom, hogy az volt az első játékom. 14 évesen már a helyi, újvidéki Fruškogorac felnőttcsapatban rúgtam a bőrt mint az együttes legfiatalabb tagja.
A karriered kezdetén számos kitűnő szerb alakulatban megfordultál. Milyen emlékeket őrzöl erről az időszakról?
Újvidékről a szabadkai Spartakhoz vezetett az utam, ahol hat éven keresztül sorozatban nyertük a bajnokságokat és a kupákat, amire máig nagyon büszke vagyok. Ezt követően két évet a belgrádi Crvena Zvezdánál töltöttem el, amihez szintén szép emlékek kötnek, hiszen a klub történetében először szereztünk trófeát, elhódítottuk a szerb kupát, s első alkalommal sikerült megverni a Spartakot is. A Zvezda után úgy döntöttem, kipróbálom a légiós életet is, s 2020-ban elfogadtam a spanyol első osztályú Deportivo Alavés ajánlatát.
A spanyol női foci a szűk világelit része, a bajnokságuk is rendkívül erős, a lehetőség tehát igencsak csábító volt. Mégis peches véget ért ez a kaland...
Valóban, hiszen bár nem indult rosszul, de sajnos a spanyol lehetőséget maga alá temette a Covid-világjárvány. Két és fél hónap után leállították a bajnokságot, karanténba kerültünk az apartmanunkban, haza sem tudtunk jönni, mert nem voltak repülőjáratok, azt vártuk, mikor enged ki bennünket a kormány. Egyértelmű volt, hogy amint lehet, vissza kell jönnöm, az otthonom közelébe. A Szeged akkori hívása szimpatikus opció volt a számomra, s tudtam, itt elég lehetőségem lesz arra is, hogy végre minél több meccs legyen a lábamban. Sajnos balszerencsésen zárult ez a 2020/21-es idény, mert pályafutásom során első alkalommal estünk ki az aktuális csapatommal, amit nagyon nehéz szívvel fogadtam. Nem volt könnyű elhatározás, de végül ismét váltottam, mert magasabb szinten akartam futballozni, s a lengyel bajnok Czarni Sosnowiec gárdájához írtam alá. Velük kupát nyertem, aztán 2022-ben visszatértem Magyarországra, a Győri ETO-hoz, ahol viszont számos ok miatt fél év után felbontottam a szerződésemet.
2023 januárban tértél vissza Szegedre. Mi motivált ebben, mi vonzott ide?
Nagyon jólesett a Szent Mihály újabb megkeresése, ráadásul Szegedre egyfajta otthonomként tekintek, ahol mindig remekül érzem magam, kellemes a környezet, jó helyek vannak, és nagyszerű emberek vesznek körül. A 2023/24-es teljes szezont is itt töltöttem, s boldog voltam, hogy a nehéz kezdés, a gyengébb eredmények és az edzőváltás után a bajnokság második felében sokkal erősebben játszottunk, több meccset nyertünk, s végül az előkelő hetedik helyre értünk oda. Úgy gondolom, ez maximálisan a csapat érdeme volt.
Most nyáron egyértelmű volt számodra, hogy maradsz, vagy kacérkodtál a távozás gondolatával?
Nem volt százszázalékosan biztos, de alapvetően az volt a szándékom, hogy maradok, hiszen nem vagyok olyan ember, olyan játékos, aki elfut a kihívások elől, ha szükség van rá. Úgy éreztem, Szegeden jó eredményeket tudunk elérni, komoly esély van rá, hogy az együttes a jövőben akár a top helyezésekért is harcban lehet majd az élvonalban. Ez a csapat még többre képes, s a jövőben azért fogok harcolni, hogy ezt bizonyítsuk is a pályán.
Mit jelent számodra, hogy külföldi futballistaként csapatkapitánya lehetsz a Szent Mihálynak?
Számomra a csapatkapitányság extra motivációt ad, egyúttal óriási megtiszteltetést is jelent, illetve nagy felelősséget is természetesen akár a győzelmek, akár a vereségek esetén. Nagyon fiatal csapatunk van, szeretném, ha a pályán tanulni tudnának tőlem a fiatal, tehetséges lányok, s csapatként együtt épülnénk, fejlődnénk.
Mennyire nehéz ezt a fiatal társaságot irányítani, összefogni?
Sajátos szerep ez, mert nők vagyunk, s különösen a fiatalok hajlamosak az érzékenységre, arra, hogy adott esetben a lelkükre vegyék a segítő szándékkal mondott kritikát. Igyekszem ezt a lehető legjobban menedzselni, s elérni, hogy mindenki azt tegye a pályán, amit kell. Jó és pozitív érvekkel, gondolatokkal motiválom őket a munkára és a fejlődésre azért, hogy napról napra egyre jobbak legyenek.
Négy forduló telt el a bajnokságból, s a Kispest elleni fővárosi diadal után három vereséggel folytattuk, így most a kilencedik helyen tanyázunk. Hogyan értékeled az eddigi szereplést?
Jól kezdtünk, a Honvéd elleni idegenbeli győzelem lökést adhatott volna, ám utána borzasztóan gyengén játszottunk a Pécs ellen. Nehéz erre mit mondani, minden bajnokságban van egy-egy ilyen mérkőzés, ahol nem tudod megfejteni az okot, egyszerűen nem működik a csapat. Felcsúton, a Puskás Akadémia ellen már újra az igazi arcunkat mutattuk, harcos és kiegyenlített találkozót vívtunk az egyik top együttes otthonában, nyerhettünk volna, de sajnos a fontos pillanatokban elveszítettük a fókuszt, mi ajándékoztunk nekik három lehetőséget, melyeket kíméletlenül kihasználtak, ezért maradtunk alul. Ezt követte a hazai Győr elleni sima vereség, így most rossz sorozatban vagyunk.
Mi lehet a magyarázat arra, hogy ennyire ingadozó a csapat formája, képes lefocizni a pályáról idegenben a Puskást, s ötlettelenül futballozni itthon például a Pécs ellen?
Nem könnyű erre pontos választ találni, inkább azt emelném ki, hogy a jövőben azon kell dolgoznunk, hogyan tudunk pozitív irányba elmozdulni, ha egy mérkőzés elején valami nem működik. Nem szabad csüggednünk és feladnunk, az adott meccseken belül is fel kell tudni állni, képesnek kell lennünk javulni, megújulni.
Három nagyon fontos mérkőzés következik a Diósgyőr, a Szekszárd és a Soroksár ellen, akik nagyjából velünk egy szintet képviselnek, s hasonló célokért küzdenek. El kell kezdeni gyűjteni a pontokat...
Egyetértek, valóban most jönnek azok az ellenfelek, akik nagyjából hasonló játékerőt képviselnek, mint mi, jó esélyünk van, hogy pontokat szerezzünk. Azt szeretném, ha sikerülne úgy fejlődnünk, hogy ezek tulajdonképpen rutinmeccsekké váljanak számunkra, ne legyen kérdéses, hogy nyerünk-e vagy sem. Természetesen a foci egy élő játék, a 90 perc alatt te is az ellenfél is ugyanazért a célért küzdesz, s semmit sem lehet biztosra venni, de úgy érzem, jó irányba haladunk. Azért edzünk és dolgozunk, hogy csapatként egyre jobb eredményeket érjünk el, s mindenki egyformán akarja a sikert. Hosszú a szezon, meg kell őriznünk a koncentrációt, s mindig a következő mérkőzésre kell készülni és összpontosítani.
Mit tesztek azért, akár az edzéseken, az öltözőben vagy a pályán kívül, hogy felrázzátok a csapatot a három vereség után?
A lehető legkomolyabban gondolom, hogy meccsről meccsre kell haladni, nem szabad most arra gondolni, hogy kilenc pontra van szükségünk a következő három fordulóban. Nem csüggedünk, nem hajtjuk le a fejünket, új hétvége, új meccs, új esély! Ha mindenki készen áll a feladatra, összekapja magát, teljes erőbedobással és akarattal küzd ugyanazért a célért, nincs kétségem afelől, hogy le tudjuk győzni a DVTK-t szombaton. Persze senki sem adja ingyen a három pontot, nem állítom, hogy sétagalopp lesz, de ha megfelelő hozzáállással lépünk pályára, abszolút reálisnak és lehetségesnek látom a győzelmet.
A csapatkapitányra különös felelősség hárul abban, hogy az együttes visszataláljon a helyes útra?
Tisztában vagyok ezzel, ezért a pályán kívül is igyekszem segíteni a társakat, hogy senki se keseredjen el, mindenki emelje fel a fejét, s tekintsen előre! A zöld gyepen pedig igyekszem instrukciókat adni, mit tegyenek, hogyan helyezkedjenek, emlékeztetem őket, mit gyakoroltunk, az adott helyzetben mi a legjobb megoldás. Jó és pozitív szavakkal, energiákkal szeretném a csapatot hozzásegíteni a sikerhez Miskolcon is.
Hogy érzed, mire lehet jó ez a csapat ebben a kiegyensúlyozott bajnokságban, mi lehet a reális elvárás a Szent Mihállyal szemben?
A jelenlegi keretben véleményem szerint maximálisan benne van, hogy stabil helye legyen a középmezőnyben. A jövőben pedig kisebb korrekciókkal, pozitív változásokkal és még professzionálisabb környezettel akár az előkelőbb helyezésekért is versenyképesek lehetünk, komolyabb célokat is kitűzhetünk magunk elé.
Mik a személyes céljaid labdarúgóként a következő időszakban?
Most vagyok harmincéves, s néhány évet még biztosan játszani akarok, majd magas szinten szeretném befejezni a pályafutásomat. Imádok futballozni, még mindig hajt a győzni akarás, a bizonyítási vágy, a versenyszellem. Ha Szegeden olyan együttes lesz, mely a top helyezésekért versenyez, akkor mindenképpen a részese kívánok lenni a küldetésnek. Meglátjuk, mi történik, hiszen soha nem tudhatjuk, mit hoz a holnap, milyen irányba megy az élet. Az biztos, hogy most nagyon jól érzem magam Szegeden, közel a hazámhoz. Itt otthon vagyok, s boldog vagyok. Ez nagyon fontos, hiszen az ember elégedett és boldog, az a pályán nyújtott teljesítményén is meglátszik, akkor jó és pozitív dolgokra képes futballistaként is a csapatban. A célom, hogy minél szebb eredményeket érjünk el az idei bajnokságban, ezért vagyok itt, s ezért fogok küzdeni az utolsó mérkőzésig.
Pintér M. Lajos
Fotók: Gémes Sándor, aksportphoto
Comments