top of page
t6_Rajztábla 1.png

FRISS HÍREK

Női futsal: hibátlanul teljesített Gyulán a Szent Mihály U-13



A második fordulót rendezik szombaton a vármegyei leány U-13-as futsalbajnokságban. Balogh Árpád lányaira három mérkőzés vár. Folyamatosan frissülő tudósítás!


Gyulán folytatódik szombaton a vármegyei leány U-13-as futsalbajnokság. Az első játéknapon a Szent Mihály együttese két győzelmet aratott, s egy vereséget szenvedett, így a mieink a második helyről várják az újabb tornát. Balogh Árpád tanítványai december 21-én a szentesi viadalon 5-3-ra verték a Gyulai Amazonokat, 7-0-ra a Sándorfalvát, a házigazda Szentesi Kinizsi viszont kifogott rajtuk, 3-2-re felülmúlta őket. Lányaink célja nem is lehet más, mint visszavágni a Kurca-partiaknak, s megpróbálni újabb diadalokat aratni az Amazonok és a sándorfalviak ellen is. A tornáról folyamatosan frissülő tudósításban számolunk be honlapunkon, térjenek majd vissza az eredményekért, hírekért, információkért!


Az állás az 1. forduló után: 1. Szentesi Kinizsi 9 pont, 2. Szent Mihály FC 6 pont, 3. Gyulai Amazonok 3 pont, 4. Sándorfalvi SKE 0 pont


13:45: Köszöntjük Önöket Gyuláról, hamarosan kezdődik a torna! Az első mérkőzésen a Szent Mihály a Gyulai Amazonok ellen lép pályára.


Vármegyei leány futsal U-13 2. forduló, Gyula, Don Bosco Sportcsarnok, január 4.:


14:00: Gyulai Amazonok - Szent Mihály FC 0-7 (0-4)


Szent Mihály: Kocsispéter Luca - Szakács Alexandra, Boruzs Fruzsina, Gajda Lorina, Simon Anna. Cserék: Pálvölgyi Dorka, Benecz Petra, Bakonyi Zoé.

Gólszerzőink: Simon Anna 3, Boruzs Fruzsina 2, Gajda Lorina, Bakonyi Zoé


Megkezdődött az első mérkőzés, jó pár perccel az eredetileg kiírt időpont előtt. A csarnok névadója, Bosco Szent János olasz katolikus pap kedvenc mondatával nyitunk, mely akár klubunk ars poeticája is lehetne: "Légy vidám és tedd a jót, a verebeket meg hagyd csiripelni." Óriási küzdelem várható a három, dobogóra esélyes együttes között egy nagy teremben, mely minden bizonnyal kiegyenlíti a szentesiek előnyét.


Nagy csatát hoztak az első percek, a mieink igyekeznek magukhoz ragadni a kezdeményezést.


Álomszerű a kezdés, Simon Anna révén vezetést szereztünk, 1-0. Majd 10-es számú futballistánk nem sokkal később másodszor is a hazaiak kapujába talált, 2-0 máris!


Egy gyönyörű támadás végén Boruzs Fruzsina egyedül vezette a labdát a hálóőrre, s higgadtan fejezte be, az ellenfél kapujába helyezett, már 3-0-ra vezetünk!


Nem sokkal ezután egy csodás akciót Simon Anna fejezett be lövéssel, hatalmasat védett Kiss Kira gyulai kapus.


Tovább növelte előnyét a Szent Mihály! Boruzs Fruzsina egy sokpasszos, gyors, nagyszerűen felépített támadás végén megszerezte a második gólját, már 4-0!


A szünet után ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: szentmihályi fölény, szentmihályi rohamok. Gajda Lorina hagyott ki két ordító ziccert a második félidő elején.


Zseniálisan játszanak a hölgyek, Gajda Lorina révén megvan az ötödik találat, 5-0! Helyzetek sorát alakítjuk ki, még nagyobb is lehetne a különbség.


Egy teljesen kipasszolt akció végén Bakonyi Zoé vette be az Amazonok kapuját, újabb pompás Szent Mihály-gól, 6-0 az eredményjelzőn!


Hiába állt az egész Gyula sorfalat egy 8 méteres szabadrúgásnál, Simon Anna mesterien tekerte el a labdát a jobb felső sarokba, 7-0!


Vége az első találkozónak, szenzációs játékkal 7-0-ra győzte le a Gyulai Amazonokat a Szent Mihály U-13-as csapata!


14:35: Sándorfalvi SKE - Szentesi Kinizsi 0-4 (0-2)


Az első félidő végén 2-0-ra vezet a Szentes. Hősiesen védekezik a Sándorfalva, melynek kapusa számtalan bravúrt is bemutatott már.


4-0-ra nyerte a mérkőzést a Szentes. Remek színvonalú összecsapást vívott két testvércsapatunk, a Sándorfalva sokat fejlődött a legutóbbi torna óta. Csak gratulálni lehet a pályán lévő lányoknak!


15:10: Sándorfalvi SKE - Gyulai Amazonok 1-3 (0-2)


Folytatódik a sándorfalviak bravúros helytállása, szereplése. A Gyulai Amazonok csak két gólt tudtak berámolni az első félidőben a hősiesen küzdő ellenfélnek, 2-0 az állás a szünetben.


A második felvonásban is kiválóan tartotta magát a Sándorfalva. Testvércsapatunk első gólját is megszerezte, s végül 3-1-re maradt csak alul. Gratulálunk a teljesítményükhöz!


Hamarosan kezdődik a mai nap rangadója a Szentes és a Szent Mihály között!


15:45: Szentesi Kinizsi - Szent Mihály FC 2-5 (1-0)


Szent Mihály: Kocsispéter Luca - Szakács Alexandra, Boruzs Fruzsina, Gajda Lorina, Simon Anna. Cserék: Pálvölgyi Dorka, Benecz Petra, Bakonyi Zoé.

Gólszerzőink: Boruzs Fruzsina 4, Simon Anna


Útnak indult a labda, hajrá, Szent Mihály!


Öldöklő a küzdelem a meccsen, mely az aranyérem sorsát is befolyásolhatja. Hosszú percek teltek el, de még nem született gól, remekül zárnak a csapatok.


A 13. percben Lévai Anna Napsugár találatával vezetést szereztek a szentesiek, 1-0.


Szünet. A korosztályt messze meghaladó iramú és színvonalú találkozón egyelőre egyetlen gól esett, azt az ellenfél szerezte. Előnyben a Szentes, de van még lehetőség egyenlíteni vagy akár fordítani.


El is érkezett a második felvonás!


Simon Anna tökéletes passzával Boruzs Fruzsina lépett ki a második félidő első percében, s higgadtan értékesítette a ziccert! 1-1, kezdődik minden elölről!


Rögtön válaszolt a Szentes, a 17. percben egy begyakorolt szögletfigura után Polgár Zsófia lőtt a rövid sarokba, 2-1 oda!


Többször is bravúrosan védett a szentesi kapus, majd a 20. percben Boruzs Fruzsina ismét egyenlített. Simon Annával hozta össze megint a formás kis akciót, aminek a végén megszületett az újabb szentmihályi találat, 2-2!


Ez Boruzs Fruzsina meccse! Egy lecsorgó labdát ragyogóan rúgott el a szentesi kapus mellett a 24. percben, először vezet a Szent Mihály, 2-3!


A 26. percben Boruzs Fruzsina megszerezte saját maga és csapata negyedik gólját, a kapus lábai között gurított a hálóba, 2-4! Zseniális egyéni teljesítmény!


A 27. percben Boruzs Fruzsina visszaadta a sok korábbi remek gólpasszt Simon Annának, csodás átadással hozta helyzetbe társát a jobb oldalon, ő pedig nem hibázott, bent van az ötödik a szentesi hálóban, 2-5! Zsinórban négy gólt rúgott a Szent Mihály, parádés fordítást láthattunk a lányoktól!


Vége a találkozónak! Rendkívül jó meccset láthattunk, 5-2-es győzelemmel vágtunk vissza a Szentesnek a decemberi vereségért. Teljesen nyílttá vált ezzel az aranyéremért folyó a harc a két együttes között, a küzdelem január 18-án Balástyán folytatódik majd. Persze a mieinknek előtte van még egy kötelező feladatuk, meg kellene verni a Sándorfalvát is a perceken belül kezdődő derbin.


16:20: Szent Mihály - Sándorfalvi SKE 6-0 (1-0)


Szent Mihály: Kocsispéter Luca - Szakács Alexandra, Boruzs Fruzsina, Gajda Lorina, Simon Anna. Cserék: Pálvölgyi Dorka, Benecz Petra, Bakonyi Zoé.

Gólszerzőink: Simon Anna 4, Boruzs Fruzsina, Gajda Lorina


El is kezdődött a szentmihályi lányok mai harmadik, egyben utolsó összecsapása! Még 30 percig kell bírni az erővel!


A 13. percben Boruzs Fruzsina szépen beemelte az első gólunkat. Sikerült feltörni a masszív és lelkes Sándorfalvát, 1-0-ra vezetünk!


Szünet. Soványka előny, de előny. Példaértékű a sándorfalviak mai helytállása!


Itt a folytatás!


Simon Anna ügyes egyéni akció után bevarrta bal felsőbe a 17. percben, ez ellen a bomba ellen nem lehetett orvosság, 2-0!


A 24. percben Simon Anna 8 méterről lőtt egy gyönyörű szép gólt, ezzel már 3-0 ide!


A 26. percben újabb nagyszerű Simon Anna-lövés, és itt a negyedik szentmihályi találat, 4-0!


A 27. percben Simon Anna ismét eredményes! Szakértőnk, Tóth László megfogalmazása szerint egy szöglet utáni kényszerítőből lőtte saját maga negyedik, csapatunk ötödik gólját!


A 28. percben Simon Anna ezúttal előkészített, Gajda Lorinának nem volt más dolga, mint az üres kapuba belsőzni. Megtette, finom mozdulattal, 6-0!


Vége! Három mérkőzésből három győzelem a Szent Mihály lányainak mai mérlege, gratulálunk! Balogh Árpád vezetőedző értékelését később olvashatják majd!


16:55: Gyulai Amazonok - Szentesi Kinizsi 0-2 (0-2)


Nagyon magabiztosan abszolválta az első félidőt a Szentes, 2-0-ra vezet a szünetben.


A második felvonásban nem esett újabb találat, a magabiztos Szentes 2-0-ra győzött a vártnál gyengébben szereplő Gyula ellen.


Az állás a 2. forduló után: 1. Szent Mihály 15 pont (32-8), 2. Szentesi Kinizsi 15 pont (23-9), 3. Gyulai Amazonok 6 pont, 4. Sándorfalva 0 pont.


Balogh Árpád vezetőedző: "Nagy elszántsággal készültek a lányok a mai napra, azt kértem tőlük, hogy bátran, magabiztosan, de alázattal játsszanak. A Gyula ellen most nem voltak nehézségeink, kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, sima győzelmet aratva. Jöhetett a Szentes elleni rangadó, ahol nagyon kemény összecsapásra számítottunk, és nem is csalódtunk. Az ellenfél az elején jól is kezdett, megszerezte a vezetést, nem tudtunk mit kezdeni szívós játékukkal, ha volt is helyzetünk, azt nem használtuk ki. Rendeztük a sorokat a szünetben, azonnal gól is lett a vége, de egy védelmi hibát kihasználva ismét a Szentesnél volt az előny. A lányok innentől azonban fantasztikusan kezdtek el játszani, és okos, tudatos, higgadt játékkal megfordították, majd meg is nyerték ezt a rendkívül fontos meccset, 5 gólt szerezve! A harmadik találkozón az első félidő végéig nem született gól, fáradt csapatunk ellen remekül védekezett a Sándorfalva. A második játékrészre már kijött a különbség, kapott gól nélkül nyertünk ismét. A mai teljesítménnyel a tabella élére álltunk, köszönöm a lányoknak hozzáállást és játékot, csodálatosak voltak! Csak így tovább, hajrá, St. Mihály!"

bottom of page