Ivana Boricic: minden nap azért dolgozom, hogy jobb játékos legyek

Mindig nagyon jó érzés, ha az ember hozzá tud tenni az együttes sikeréhez, különösen, ha kétszer is be tud találni – mondja a Szent Mihály montenegrói középpályása, aki csereként beállva eldöntötte a Szekszárd elleni bajnokit. Ivana Boricic (19) büszke rá, hogy hazájában odafigyelnek magyarországi szereplésére, s egyre komolyabb szerepet kap Montenegró női válogatottjában. Interjú!

A 19 esztendős Ivana Boricic 2025. február óta erősíti a KÉSZ-St. Mihály-Szeged csapatát. Bár még csak két hónapja érkezett a szerbiai Radnicki Kragujevactól, máris együttesünk meghatározó tagjává nőtte ki magát. Harcos játékkal emelkedik ki a középpályán, s már három gólt is szerzett, amivel a gárda legeredményesebb játékosa. Múlt héten csereként beállva duplázott Szekszárdon, s kulcsszerepe volt abban, hogy a Szent Mihály fordítani tudott ezen a rendkívül fontos bajnoki meccsen. Ivana korábban végigjárta a montenegrói utánpótlás-válogatottakat, alapemberként számítottak rá az U-17-es és az U-19-es alakulatban, sőt, még csapatkapitánya is volt a korosztályos válogatottnak. 15 évesen, 2021-ben már bemutatkozott az A-válogatottban is, azóta összesen tizenhárom alkalommal öltötte magára a montenegrói felnőttválogatott címeres mezét. Vele beszélgettünk.

– Rettentően megterhelő, de nagyon sikeres hete volt a Szent Mihály NB I-es női csapatának. Két sorsdöntő bajnoki mérkőzést nyertetek a Soroksár és a Szekszárd ellen, s a kupadöntős MTK-nak is egy félidőn át teljesen egyenrangú ellenfelei voltatok. Hogy élted meg ezt a sűrű időszakot?

– Nagyon kemény menetelés volt, komoly kihívást jelentett, hogy hét nap alatt három bajnokit kellett játszanunk. Bíztam benne, hogy a két hasonló játékerőt képviselő együttessel szemben be tudjuk gyűjteni mind a hat pontot, s örülök, hogy behúztuk ezt a két fontos győzelmet. Az MTK ellen már fáradtabbnak éreztük magunkat, ehhez persze hozzájárult, hogy nekem ezt a nehéz sorozatot megelőzően még volt egy parázs válogatott meccsem is Azerbajdzsán ellen a montenegrói nemzeti együttes színeiben. Nagyon boldog vagyok, hogy a játékommal segíteni tudtam a Szent Mihályt ezeken a bajnoki találkozókon, s különösen büszke vagyok rá, hogy Szekszárdon két gólt is szereztem.

– A Szekszárd elleni két gólodról a Montenegrói Labdarúgó-szövetség is beszámolt a hivatalos felületein, s méltatta játékodat. Fontosak az ilyen visszajelzések?

– Természetesen, nagyon örülök neki, hogy odafigyelnek rám. A Puskás Akadémia ellen lőtt gólomról is hírt adtak, s büszkék voltak rá, amit az is bizonyít, hogy azt követően lehetőséget, játékperceket kaptam a Nemzetek Ligájában a válogatott tagjaként. Ezek a visszajelzések motivációt jelentenek számomra, erőt és lendületet adnak, és sokat jelentenek az önbizalmam szempontjából is, hogy ebben a ritmusban tudjam folytatni a játékot akár a klubomban, akár a nemzeti csapatban.

– Mit szólsz hozzá, hogy a Szekszárd elleni hálószaggató gólod után – amivel 1-1-re egyenlítettünk – már „Thunder Foot Ivana”-ként, a Balkán bombázójaként emlegetnek a közösségi médiában?

– Láttam, s nagyon büszke vagyok rá. A menedzseremnek is köszönöm. (Nevet.)

– A Szekszárd elleni meccsen csereként beszállva tudtál a csapat vezére lenni, s hátrányból fordítottatok, miután a hátadra vetted az együttest. Mit éreztél ekkor a pályán?

– Rendkívül meleg volt, nehéz körülmények között kellett futballoznunk, s érezni lehetett, hogy nemcsak az ellenfél készült el az erejével a második félidőre, de mi is fáradunk. Friss játékosként álltam be, és sikerült kihasználnom, hogy megvolt bennem az erő és a lendület, melyre a csapatnak szüksége volt a fordításhoz. Mindig nagyon jó érzés, ha az ember hozzá tud tenni az együttes sikeréhez, különösen, ha kétszer is be tud találni.

– Mennyire volt az jellemző a korábbi klubjaidban, akár a montenegrói Breznicában vagy a Buducnostban, akár a szerbiai Radnickiben, hogy egynél több gólt szereztél bajnoki mérkőzésen?

– A montenegrói bajnokságban előfordult, hogy öt-hat gólt is lőttem, ám az a liga jóval gyengébb, mint a szerb vagy a magyar. A Radnickiben egy meccsen két gól volt a legjobb teljesítményem, ezt sikerült immár Magyarországon is elérnem.

– Télen, szezon közben érkeztél Szegedre a szerbiai Radnicki Kragujevactól, ahol öt góloddal az együttes egyik meghatározó játékosának számítottál. A Szent Mihályban már háromszor találtál a hálóba, ezzel holtversenyben vezeted a házi góllövőlistát. Mennyire vagy elégedett az eddigi magyarországi teljesítményeddel, s milyennek látod a magyar bajnokság színvonalát?

– Úgy gondolom, hogy a szerb ligához képest a magyar bajnokság más szintet képvisel, előrébb tart. Ezért is volt fontos lépés a pályafutásomban, hogy ide igazoltam. Nagyon komolyan vettem ezt a lehetőséget, a ligát, az edzéseket és a mérkőzéseket is, igyekszem a lehető legjobb teljesítményt kihozni magamból, s fejben maximálisan rákészültem erre a kihívásra. Ami az eddigi NB I-es mérkőzéseimet illeti, alapvetően elégedett vagyok, de azt is pontosan tudom, hogy egy labdarúgó mindig lehet jobb, s azért dolgozom nap mint nap, hogy a következő meccseken még jobb legyek, még eredményesebben és hatékonyabban játsszak.

– A montenegrói válogatottban és a Szent Mihályban is több poszton szerepeltél az utóbbi hónapokban akár a védelemben, akár a középpályán. Melyik a kedvenced, hol érzed magad a legjobban?

– A legjobban támadó játékosként érzem magam a középpályán, középen, de természetesen ha azt kérik tőlem az edzők, illetve a csapatomnak épp arra van szüksége, akkor szívesen játszom védőként is.

– Két hónap elteltével hogy érzed magad a magyar női NB I-ben, a Szent Mihályban? Hogy sikerült a beilleszkedés, s mit jelentett az, hogy montenegrói válogatott játékostársaid, Anastasija Krstovic és Sara Simonovic is a szegedi csapatot erősítik?

– Úgy gondolom, hogy jó csapatunk van, s szerencsére gyorsan és tökéletesen sikerült beilleszkednem. Természetesen nagyon fontos segítség számomra, hogy Ana és Sara itt vannak a Szent Mihályban, így rajtam kívül is akadnak montenegrói játékosok az öltözőben. Régóta barátok vagyunk velük, együtt focizunk a nemzeti együttesben. 19 évesen új országba kerültem, más környezetbe és kultúrába csöppentem, nem ismerem a nyelvet, mindez óriási kihívást jelent. Biztonságot ad, hogy Anával és Sarával a saját nyelvemen tudok beszélni a pályán és azon kívül is.

– Hogy tetszik Szeged, sikerült már megcsodálnod a várost?

– Bevallom őszintén, még nem. Eddig minden időmet az edzések és a mérkőzések kötötték le. Ígérem, a jövőben változtatok ezen, jobban fel fogom fedezni a várost, megismerkedek a nevezetességeivel. (Nevet.)

– Ha már a tréningeket hoztad szóba, közismert rólad, hogy a csapat közös edzésein túl is rengeteget dolgozol külön az edzőteremben, s sok energiát fordítasz arra, hogy egyénileg is fejleszd magad. Miért fontos ez számodra?

– Odafigyelek rá, hogy az egész héten edzésben legyek, hiszen így tudom a legjobb teljesítményt kihozni magamból. Ha nem a pályán vagyok, valóban nagyon sok időt töltök el az edzőteremben, hiszen számomra nagyon fontos, hogy fizikailag és mentálisan is erős maradjak, ezt pedig így tudom elérni.

– Mit tartasz egyébként a legnagyobb erősségednek fiatal futballistaként, s hogy érzed, a játék mely elemében kell még fejlődnöd a jövőben, mi az, amin a legtöbbet dolgozol?

– Úgy gondolom, mentálisan nagyon erős vagyok, amit a pályán jól tudok kamatoztatni. A futball többi aspektusát tekintve – legyen szó a fizikális, a technikai vagy a taktikai részről – folyamatosan tanulok, s szerintem ez így lesz végig a pályafutásom során. A célom, hogy jobb és jobb labdarúgó legyek.

– Említetted, hogy nemrég egy nagy téttel bíró válogatott mérkőzésen szerepeltél. Az Azerbajdzsán elleni 1-1-gyel zárult Nemzetek Ligája-találkozón a 18. percben álltál be a sérülést szenvedett csapatkapitány, Sladana Bulatovic helyett, s remek játékkal háláltad meg a bizalmat. Mit jelent számodra a válogatottság?

– Azt hiszem, minden játékos számára az a csúcs, ha a nemzeti csapatban szerepelhet. Én is így vagyok ezzel. Óriási büszkeség, ha a hazámat képviselhetem. Igazi szenvedéllyel lépek pályára minden válogatott mérkőzésen.

– Montenegró jelenleg 5 ponttal vezeti a csoportját a C-ligában, az ugyancsak 5 pontos Azerbajdzsán előtt, több lőtt góljának köszönhetően. Mindkét gárdára még egy Litvánia elleni találkozó vár, az azeriekre otthon május 30-án, rátok idegenben június 3-án. Összejöhet idén a feljutás a B-ligába?

– Nagyon szeretnénk, s ezért dolgozunk. Először az Azerbajdzsán – Litvánia összecsapást rendezik majd meg, aztán az lesz a feladatunk, hogy mi jobb eredményt érjünk el Litvániában, így maradhatunk az azeriek előtt. A B-divízió jóval erősebb, mint a C-liga. Évek óta nagyon közel állunk a feljutáshoz, ám eddig sajnos nem jött össze. Úgy gondolom, most eljött a mi időnk, meg tudjuk csinálni, már elég erősek vagyunk ehhez.

– Mi a legnagyobb álmod futballistaként?

– Amellett, hogy sikeres legyek a válogatottal, lépésről lépésre akarok haladni a klubcsapatokat illetően. Szeretném majd magam kipróbálni egy nagy és meghatározó európai klubnál, de tudom, hogy ehhez időre van szükség.

– Nemrég egy interjúban elárultad, hogy a családod a fő támaszod, labdarúgó-pályafutásodhoz tőlük kaptad és kapod a legnagyobb támogatást. Szegedről is folyamatosan tartjátok a kapcsolatot, mennyire követik a meccseidet?

– A családom a legnagyobb támogatóm! Olyan hátteret biztosítanak számomra, mely nap mint nap sokat segít az utamon. Tizenöt éve kezdtem el futballozni, s azóta végig mellettem állnak, együtt éltünk át, együtt küzdöttünk le minden kihívást, nehézséget és akadályt. Nagyon szoros a kapcsolatunk, s most is folyamatosan ápoljuk azt. Az édesanyám és a húgom nemrég személyesen is eljöttek a Soroksár elleni hazai mérkőzésre.

– Ezek szerint szerencsét is hoztak a csapatnak, hiszen 2-0-ra győztetek. Hívtad őket, hogy jöjjenek gyakrabban?

– Igen, mondtam nekik, amikor csak tehetik, legyenek ott a lelátón, mert úgy tűnik, szerencsét hoznak a Szent Mihálynak. (Nevet.) A terveink szerint a Ferencváros elleni május 10-i budapesti bajnokin, az utolsó fordulóban az egész családom ott lesz. Nagy várom már!

Pintér M. Lajos

Fotók: Gémes Sándor; FSCG