top of page

press to zoom
press to zoom

press to zoom

press to zoom
1/5
A SZENT MIHÁLY FUTBALL CLUB:
egy keresztény értékek alapján működő szegedi labdarúgó közösség.
"EGYÜTT A PAPRIKA EREJE, ÉS A NAP SZERETETE!"
AKTUÁLIS HÍREINK


Akadémia: féltávhoz értünk az alapszakaszban
A Puskás Akadémia elleni párharcokból nem jöttünk ki a legjobban. Mutatjuk, hogy állnak a Szent Mihály Női Labdarúgó Akadémia korosztályos csapatai az alapszakasz feléhez érkezve! Az alapszakasz 7. fordulóját rendezték a múlt hét végén a női akadémiai bajnokságokban, vagyis féltávhoz érkeztek a pontvadászatok. A Szent Mihály Női Labdarúgó Akadémia együtteseire kőkemény kihívás várt, hiszen a Puskás Akadémia alakulataival néztünk szembe. A három mérkőzésen pontot végül nem sik
7 órával ezelőtt


A hetedik helyre ugrottunk
Szenvedős, de annál értékesebb győzelmet arattunk a nagyon masszív Astra ellen. Biljana Bradic rutinja aranyat ért, megelőztük a Pécset, vasárnap pedig tehetünk egy újabb kísérletet rá, hogy bravúrt mutassunk be az MTK ellen. Két hétvége, hat lőtt gól, nulla kapott, hat pont a zsákban! Sorozatban második mérkőzését nyerte meg a Simple Női Ligában a KÉSZ-St. Mihály-Szeged. A Videoton elleni idegenbeli 5-0 után a 13. fordulóban az Astra elleni 1-0-s sikerrel tért vissza együtte
7 órával ezelőtt


Mérkőzések, eredmények (44. hét)
Pályán a Szent Mihály FC csapatai a kicsiktől a nagyokig, keddtől vasárnapig bajnoki mérkőzéseken pattog a labda. Folyamatosan frissülő cikkünkben az eredmények, az összeállítások és az edzői nyilatkozatok! Október 27. (kedd) 17:00, Női megyei U-14 8. forduló, Szentes: Szentesi Kinizsi SZITE - Szent Mihály FC 10-3 (7-1). Szent Mihály: Kocsispéter Luca - Kiss Judit, Dudás Lívia, Csatordai Gréta, Keszeli Violet. Cserék: Sipos Dóra, Kovács Tünde, Szakács Alexandra, Ludvig Jázmin
1 nappal ezelőtt


Újabb győzelem: Szent Mihály - Astra 1-0
Hatalmas küzdelemben értékes győzelmet arattunk egy rendkívül szervezett, mélyen védekező Astra ellen. Biljana Bradic kiharcolta, Biljana Bradic értékesítette a mindent eldöntő büntetőt! Folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adtunk a Simple Női Liga 13. fordulójának meccséről! KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Astra HFC, Simple Női Liga NB I 13. forduló, Szeged, Szent Gellért Fórum KÉSZ-St. Mihály-Szeged - Astra HFC 1-0 (0-0). Szeged, Szent Gellért Fórum, 150 néző, vezette:
2 nappal ezelőtt


A Szent Mihály is szurkolt a kupaderbin
NB I-es lányaink is a Szent Gellért Fórumban szorítottak a Szegedért az Újpest elleni csütörtöki kupamérkőzésen. Köszönjük a meghívást, és szép volt, fiúk! Futballünnep volt csütörtökön Szegeden! Közel 3000 néző előtt fogadta az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia az Újpest FC-t a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában. A szegedi srácok végig partiban voltak az NB I-es lila-fehérekkel, hatalmas csatára kényszerítették a favoritot, s kitűnő hangulatú, remek mérkőzésen végül 3-1-r
3 nappal ezelőtt


Női U-14: Honvéd - Szent Mihály 10-1
Folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adtunk az U-14-es regionális bajnokság 8. fordulójának fővárosi rangadójáról! Budapest Honvéd FC - Szent Mihály FC, Regionális női U-14 Dél-Keleti csoport 8. forduló, Budapest, Honvéd MFA Utánpótlás Központ Budapest Honvéd FC - Szent Mihály FC 10-1 (4-1). Budapest, Honvéd MFC Utánpótlás Központ, vezette: Szemők Péter Honvéd: Nagy Panka - Papp Viktória, Pető Jázmin, Meleg Boglárka, Nagy Emma, Tóth Izabella, Farkas Emma, Kormos Ró
3 nappal ezelőtt


Hétvégi előzetes: győzni kell az Astra ellen is!
Borzasztóan nehéz összecsapás vár a KÉSZ-St. Mihály-Szeged lányaira a közvetlen rivális Astra ellen. Ha a Videoton elleni játékot át tudjuk menteni a szombati meccsre, akkor szépen térhetünk vissza a Szent Gellért Fórumba! Az első feladat kipipálva: a szezon legjobb játékával nyert múlt vasárnap a KÉSZ-St. Mihály-Szeged 5-0-ra a Videoton otthonában. Most a másik közvetlen rivális következik, a liga egyik legkellemetlenebb együttese, az Astra lesz a szegediek ellenfele. Két hó
3 nappal ezelőtt


Hétvégi előzetes: teljes kerettel a bravúrért
A megye II. egyik legerősebb együttesét, az Algyő II.-t fogadja a Szent Mihály vasárnap. Szabó Dániel legénysége számára kiváló erőfelmérőnek ígérkezik az összecsapás. Öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunk szakadt meg múlt héten Mártélyon, és máris egy legalább olyan nehéz feladat következik a megye II-ben. Férficsapatunk a 11. fordulóban az Algyő SK II.-t látja vendégül vasárnap. Tényleg húzós ez az őszi hajrá, hiszen a még hátralévő két játéknapon a Tiszasziget II.
3 nappal ezelőtt


Videón a fehérvári diadal
Nagyszerű játékkal öt gólt rúgtunk idegenben. Gyönyörködjünk benne, és ebből merítsünk erőt, ihletet az Astra elleni szombati meccsre! Felkerült az MLSZ TV YouTube-csatornára a múlt vasárnapi Videoton FC Fehérvár - KÉSZ-St. Mihály-Szeged női NB I-es mérkőzés videós összefoglalója is. Mint arról szöveges online közvetítésünkben beszámoltunk, csapatunk a 12. fordulóban szezonbeli legjobb teljesítményét nyújtva, ellenfelét a játék minden elemében felülmúlva csodálatos 5-0-s győz
4 nappal ezelőtt
bottom of page



